Kedvem támadt provokálni

Bár egyetlenegy részt sem láttam, és fogalmam sincs miről szólnak, de

A TRÓNOK HARCA ÉS A DOCTOR WHO EGY RAKÁS SZAR!!!!!!

edit: várjál, egyelőre inkább csak ennyi

winwinszituacio:

klag:

hatszazkilencvenharom:

klag:

mivoltmaaneten:

úúúúgh :/

URAMISTEN A COEN TESTVÉREK CSINÁLTAK EGY MEGOSZTÓ FILMET, ÁLLJANAK LE A NYOMDÁK, ZÖRÖGJENEK A TELEXEK, KERREGJENEK A FAXOK, MINDENT ÚJRA KELL GONDOLNUNK

majd az index jobban tudja :/

nem tudom mire vonatkozhatott az úúúúgh, akár meg is kérdezhetném 444 bencét, de lusta vagyok, én erre a három dologra gondoltam:
1. arra, hogy az új coen-testvérek film nem túl jó
2. olyan fotót tettek a cikkbe és így a facebookra is, amiben még ott lebeg a leírás
3. kibaszott gusztustalan leírást tettek hozzá a facebook adminjai, akik amennyire tudom, nem az index munkatársai. egy olyan leírást hozzá, ami (hát sajnálom, most előjön belőlem a sirályban melegbulin táncoló bölcsész) egyenlőségjelet tesz aközött, hogy valaki rossz filmet csinál és valaki felvállalja a transzneműségét. ami egyébként egyáltalán nem állja a helyét, mert a wachowski-testvérek nem csinálnak rossz filmeket, amióta larryből hivatalosan lana lett, de ez igazából lényegtelen. itt egy jó hosszú new yorker cikk arról, hogy ez lanának egyáltalán nem volt egy habostorta, hanem egy öngyilkosság gondolatával játszadozó ember hihetetlenül nehéz döntése. nyilván tök jó dili ilyeneken poénkodni, de ez a két mondat a facebook posztban kibaszott felháborító és csodálkozom, hogy nem verte még meg a gongot egy lbmtq szervezet sem miatta.

Ez ellen tényleg tennünk kell valamit!!! Tarthatatlan, hogy az indexen (és ez most direkt van csupa kis betűvel), olyan mértékű  a homofóbia, nemi kirekesztés, és macsizmó, hogy csoda, hogy nem zárják ki Magyarországot az ENSZ-ből. 
Ha nem született volna meg a fenti, józanságra intő poszt, nem lenne egyertelmű, mekkora a különbség aközött, hogy az ember kiszerkeszt egy létező, magyar meleg tanárt a cinkre (fotókhoz kattintson!), az egyértelműség kedvéért ellátva az análpápa névvel. 
miközben laptársa olyan durván tapossa az emberi jogokat, hogy magukat nyíltan vállaló transzneműekkel űz, nem is a saját oldalán, nyíltan, hanem a rejtett, sunyi Facebookon súlytalan vicceket. Ez a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösség megalázása!!!!
mivoltmaaneten, az LMBT-közösség izgatottan találgat, hogy lesz még picsaemberes beszámoló, akár a szegedi, akár a pécsi vonatkozásban? 

remélem a Yahoo majd elintézi, hogy lehessen hatalmas nagy blingee betűkkel írni dolgokat, mert mindkét félnek van ám igaza, de most annyira kikívánkozik belőlem, hogy:
CICAHARC!!!

ápropó, két dolog:
1.) a szomszéd szerzett valamilyen állatot. szerintem kutya. az a neve, hogy berke. gondolkodtam, hogy miért. azzal nyugtatom magam, hogy (em)berke vagy valami faszság, de nyilvánvalóan oroszok. ez egy megérzés. utálom a magyarországi oroszokat. minek jönnek ide? elvenni azt a kis gázt is, amink van? pár napja valaki mondta, hogy az anyja orosz vagy nem tudom, valami rokon. szóval ha ez a beszélgetés tényleg megtörtént és nem csak álmodtam, akkor bocs, hogy utálom az anyádat.
2.) tegnap este tényleg a város szélére sodródtam, de tényleg annyira, hogy már nekem is fura volt. sokat kellett sétálni meg minden. 7 teljesen TELJESEN ismeretlen emberrel voltam egy konyhában, nem tudom hány évesek voltak, de csak esküvőkről meg biciklivel megtehető leggyorsabb utakról tudtak beszélni. az egyiknek van egy próbaterme úgyhogy tíz percig úgy csináltam mintha érdekelne. meg tenyésztettek galambokat, és állítólag van valami galamb amit ők terjesztettek el magyarországon és mostmár hungarikum. beteg.

hehe

bagoj:

minuszot:

dorchi:

boombi:

kitzzo:

mecsekalja:

korankelo:

lobomotiv:

basznivalo-egyiptologus:

a teszt alapján svéd vagyok

én is, én is!!!!!

Csehország represent

True story, nagyon Németország.

svéd vagyok (inkább szimplán skandináv). de ezt már tudom kb 6 éve :D

én örmény lettem basszameg! :D

svéd  

Izland

én is svéd, bár már sejtettem egy ideje. csak ne lenne ott olyan kibaszot hideg.

Ha valaki tényleg magyar, akkor az ilyen tesztekben is az marad.
Vörösmarty Mihály

Isten, haza, család, politikus- és rendőrparanoia, azért dolgozom hogy nekem jó legyen, a társadalomnak nem tartozom semmivel…

CSAK A MAGYARSÁGOMMAL!

image

edit: visszapörgettem és úgy látom, hogy senkinek(?!) nem jött ki magyar, úgyhogy igazából NEKTEK MI BAJOTOK VAN?!!!! az SZDSZ hiányzik? vagy a lovas húsgolyók? hüjék

fluor tomi bazdmeg én tényleg nagyon drukkolok neked!!
nyerd meg lécci

fluor tomi bazdmeg én tényleg nagyon drukkolok neked!!

nyerd meg lécci

Uj Péter won’t eat his cereal

Uj Péter won’t eat his cereal

lheni:

kirakok egy másik saját dalt (csak hogy érezzétek a szakadékot a készülő számaim hangzása között, és hogy lássam van-e értelme ezeket befejezni)
Ja és még mielőtt véletlenül belekötne valaki, hogy nincs alatta dob:
ez az a dal, ahol utólag derült ki, hogy nem pontos a beépített szintialap, ezért lehetetlen volt rá dobot írni, de ha valakinek mégis sikerülne hát tegye meg helyettem.

ez egyfelől meglepően nagyon nagyon jó

másfelől az ének néha teljesen olyan, mint Madonna hangja (például 0:54 környékén)

szabadidőmben majd elszórakozom vele, mert talán elbírna egy dobot, de így is szuper!

Hé Peti, már nem is posztolsz semmi zenei dolgot, nem így ismertelek meg… Mi történt veled?
Na ilyet senki nem írt. Nem véletlenül.De ki nem szarja le?A múlt héten lettem 14 éves, úgyhogy itt egy lista dalokkal, amiket 14-17 éves kora között írta, aki írta:
Pixies - Here Comes Your ManNa hát ezt azért biztosan tudták páran. Frank Black most is egy elég nagy gömböc, képzelem milyen lehetett kis pöcsként. Kövér és elkeseredett. De nincs ezzel baj, ebből születnek a legjobb dalok. Állítólag földrengésről meg csövesekről szól, de a kövér gyerekek felnőttként is hazudósak. Meg valami történhetett Frankkel, mert később csak vérfertőzésről, bibliai karakterekről és a Sátánról tudott írni.

Pearl Jam - Better ManEddie Vedder kábé 17 volt, ezt azért nem tudom pontosan, mert nem voltam ott. Pedig elvileg a szobájában ült San Diegóban. A dal meg az anyja csávójáról szól és nem “egy 31 éves nőről, aki valami prezentációra készül egy hotelszobában miközben a férje alszik az ágy másik felén (a kislámpák mindkét oldalon fel vannak kapcsolva)” - ahogy azt korábban gondoltam.
John Mayer - Your Body is a WonderlandÁllítása szerint 14 évesen írta ezt, amit nem azért nem hiszek el, mert olyan kurva jó, vagy mert nem tapicskolhatott már akkor is könyékig pinában ez a csávó… Egyszerűen pont olyan embernek tűnik, aki az ilyesmit szánt szándékkal kitalálja, hogy mítoszt építsen maga köré. Nem kedvelem.
The Beatles - When I’m Sixty-FourAz egyik első dal, amit Paul McCartney írt - 16 évesen. Olyan is. Egyszerű gügyögés, infantilis gyökérség, amiért minden angoltanárnő imádja ezt a zenekart. Helter Skelter!
W.A Mozart - String Quintet No.1 in B-flat major, K.17417 évesen :DDDDDDDDDDDDDD
Suicide is Painless (M*A*S*H)A MASH film, majd az erre épülő sorozat elvileg katonákról szólt, vagy valami katonai kórházról, igazából leszarom. A betétdal szövegét a 14 éves Mike Altman írta, akinek az apukája amúgy rendezte az eredeti filmet. Ha olyanokat ír a fiad, hogy “suicide is painless, it brings on many changes”, akkor azért az… nemtom… szóval…. De mindegy, nincs fiam. A Manic Street Preachers - Marilyn Mansonnal ellentétben - egész jól feldolgozta.Maurice Williams & The Zodiacs - StayMaurice 15 volt és egy lányt akart meggyőzni, hogy ne menjen haza este tízre. Sikertelenül. De legalább megírta utána ezt a számot. A maga 1:38-as hosszával ennél rövidebb dal nem vezette az amerikai slágerlistát. Példaértékű! Ugye Black Flag-buzik?

Hé Peti, már nem is posztolsz semmi zenei dolgot, nem így ismertelek meg… Mi történt veled?

Na ilyet senki nem írt. Nem véletlenül.
De ki nem szarja le?

A múlt héten lettem 14 éves, úgyhogy itt egy lista dalokkal, amiket 14-17 éves kora között írta, aki írta:

Pixies - Here Comes Your Man
Na hát ezt azért biztosan tudták páran. Frank Black most is egy elég nagy gömböc, képzelem milyen lehetett kis pöcsként. Kövér és elkeseredett. De nincs ezzel baj, ebből születnek a legjobb dalok. Állítólag földrengésről meg csövesekről szól, de a kövér gyerekek felnőttként is hazudósak. Meg valami történhetett Frankkel, mert később csak vérfertőzésről, bibliai karakterekről és a Sátánról tudott írni.

Pearl Jam - Better Man
Eddie Vedder kábé 17 volt, ezt azért nem tudom pontosan, mert nem voltam ott. Pedig elvileg a szobájában ült San Diegóban. A dal meg az anyja csávójáról szól és nem “egy 31 éves nőről, aki valami prezentációra készül egy hotelszobában miközben a férje alszik az ágy másik felén (a kislámpák mindkét oldalon fel vannak kapcsolva)” - ahogy azt korábban gondoltam.

John Mayer - Your Body is a Wonderland
Állítása szerint 14 évesen írta ezt, amit nem azért nem hiszek el, mert olyan kurva jó, vagy mert nem tapicskolhatott már akkor is könyékig pinában ez a csávó… Egyszerűen pont olyan embernek tűnik, aki az ilyesmit szánt szándékkal kitalálja, hogy mítoszt építsen maga köré. Nem kedvelem.

The Beatles - When I’m Sixty-Four
Az egyik első dal, amit Paul McCartney írt - 16 évesen. Olyan is. Egyszerű gügyögés, infantilis gyökérség, amiért minden angoltanárnő imádja ezt a zenekart. Helter Skelter!

W.A Mozart - String Quintet No.1 in B-flat major, K.174
17 évesen :DDDDDDDDDDDDDD

Suicide is Painless (M*A*S*H)
A MASH film, majd az erre épülő sorozat elvileg katonákról szólt, vagy valami katonai kórházról, igazából leszarom. A betétdal szövegét a 14 éves Mike Altman írta, akinek az apukája amúgy rendezte az eredeti filmet. Ha olyanokat ír a fiad, hogy “suicide is painless, it brings on many changes”, akkor azért az… nemtom… szóval…. De mindegy, nincs fiam. A Manic Street Preachers - Marilyn Mansonnal ellentétben - egész jól feldolgozta.

Maurice Williams & The Zodiacs - Stay
Maurice 15 volt és egy lányt akart meggyőzni, hogy ne menjen haza este tízre. Sikertelenül. De legalább megírta utána ezt a számot. A maga 1:38-as hosszával ennél rövidebb dal nem vezette az amerikai slágerlistát. Példaértékű! Ugye Black Flag-buzik?

mastolla:

angie > kate

brad > angie

mastolla:

angie > kate

brad > angie

szabozcc:

szazsoketharmadaharomharmadert:

szabozcc:

szazsoketharmadaharomharmadert:

szabozcc:

szazsoketharmadaharomharmadert:

szabozcc:

bukovics:

szabozcc:

blablabla

nyenyenye

nyenyenye

nyenyenye

nyenyenye

nyenyenye

nyenyenye

nyenyenye

nem tudom mennyire vagy járatos ebben a tumbli dologban zoli.
én sem régóta vagyok itt.
de én törődök veled, nekem fontos vagy.
úgyhogy fogadd el a tanácsomat, mint varázsló a bölcs varázslótól.
BELEFUTOTTÁL A FŐ-BOSSBA

ezt a környéket jó elkerülni, valami kerülőösvényt találni az erdőben.
nagyon sok harcost láttam küzdeni vele.

egyedül is, de volt hogy összefogtak.
nem lehet legyőzni. ugyanis nem ismeri a halált.

bármennyire is szeretsz vitatkozni, Őt nem győzheted le,
mert ez nem küzdelem.
ez maga az ERŐSZAKSZEXXXXXX bváháháháháhasfaiöu3töasgo